Magyar celeb

A szürke hétköznapok átlagemberei közül kiemelkedő hírességek születésének felfedezése

Ajánló

Címkék

Archívum

A rock és a blues visszatérése 2012-ben: Jambargo

2012.06.04. 12:16 celebmester

Szombaton, a közép-európai Pikler Fesztivál -2. napján egész estés koncerttel indult a közkedvelt Jambargo együttes 2012-es koncertturnéja. A rajongótábor szó szerint szétszedte a koncerthelyszínt, és ebben nagy jelentősége volt a Jambargo együttes tematikusan felépített zeneválasztásának. Mindazonáltal a helyszín a bejutni igyekező közönségnek szűknek bizonyult, míg a közönség első fele a színpad előtt közvetlenül élvezhette a produkciót, addig a második fele csak egy másik teremben fért el, sőt, a harmadik fele csupán az utcáról hallgathatott bele a halhatatlan dallamokba. A zeneválasztás a ma már klasszikusnak mondható Dinamit nótákkal indult, átcsapva az általam nagyon kedvelt Hobo dalaiba, megtűzdelve néhány külföldi számmal is. A koncerten inkognitóban megjelenő Puzsér Róbert csak annyit tudott mondani, hogy a mai szennyből építkező médiagiccs között felnőtt förtelmes zenei kultúrával rendelkező fiataloknak itt lenne a helye, hogy végre megtudják, hogy szüleik milyen zenéknek köszönhetik, hogy  a pufajkás korszak ellenére elérték el azt, amire a mostani nyámnyila generációnak esélye sincs. Pontszámokról nem beszéltünk, de szerintem lazán adott volna 6 pontot is, de az is lehet, hogy nem ő volt, annyira jól álcázta magát. Ki kell emelnem az együttes frontemberét, Végh Andrást, aki töretlen lendülettel vitte végig a koncertet, megalkuvást nem tűrő professzionizmusra törekedve. A jó zenei összhatás és a kidolgozott énekhang megtette a hatását, a közönség bulizott, táncolt és jól érezte magát. A koncert végén az egyenesen Hollywoodból érkezett manager azonnal szerződést ajánlott ez együttesnek, de később eltűnt a tömegben. Reméljük, hogy a Hajdú Péter Frizbi műsorában való fellépés alkalmával majd ismét előkerül és megköttetik az a szerződés.

És egy kritika sem lehet meg az építő jellegű tanácsoktól: nos, András koncert alatti pörgése során olyan sokszor mondta a klasszikus "kezeket a magasba" felszólítást, hogy maga Katus Attila sem mond ennyiszer az aerobic óráján, de még Update Norbi "Kiképzés" c. videoján sincs ennyi parancs. Ennek ellenére élvezhető koncert volt, várjuk az újabb fellépéseket, ahol biztosan ott leszünk.

A koncertről készült képeket és videókot a megjelenés előtt még megfuttatjuk a nemzetközi médiában (még editálás alatt állnak), de hamarosan várható a megjelenésük.

1 komment

Címkék: Jambargo

A bejegyzés trackback címe:

https://magyarceleb.blog.hu/api/trackback/id/tr604564400

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

giixer 2012.06.04. 22:56:43

Sziasztok! Hú, tényleg ilyen fergeteges buli volt? Sajnálom, hogy nem értem rá, legközelebb ott leszek!
GI
süti beállítások módosítása